Ha a Szambir elleni 4:0-s győzelmet foci-show-nak neveztük, akkor a Kárpáti elleni győzelem – egy ünnepi örömfoci-show volt…
Ukrán Amatőr Csapatok Kupája: SC Beregvidék – FC Kárpáti (Kamjanka-Buzka) 5:0
Pedig nehezen indult, amin nem is lehet csodálkozni, hiszen a Kárpáti – az amatőr csapatok 2006 évi kupagyőztese, Lemberg megye tavalyi bajnoka. És a múlt heti első mérkőzésen voltaképpen biztosan győzték le a mieinket 2:0-ra… Talán ennek tudható be, hogy a mieink az első félidőben zártan, a biztonságra összpontosítva játszottak, hiszen nem volt szabad gólt kapnunk, és legalább hármat kellett rúgnunk. Hiába, teljesen más egy bajnoki és egy egyenes kieséses kupameccs, ahol már nem lehet hibázni. És a felázott talajon nem mindig jöttek be a passzok, sokat csúszkáltak a játékosok. Viszont így is volt néhány gólszerzési lehetőségünk, Kudelko fejese után például, akár hárman is megszerezhették volna a vezetést, de a labda mindig visszapattant valamelyik védő lábáról, vagy… hárított a kapus. De következett a 42. perc, amikor a 16-os vonala előtt addig gurigáztak csatáraink, míg a kitörő Hamarnyik Taraszt már csak szabálytalanul tudták megállítani a vendégvédők a büntetőterületen belül. A lembergiek heves (akár „pirosat” is érő) tiltakozása ellenére Ivanisics játékvezető határozottan a 11-es pontra mutatott, s a megítélt büntetőt Szarkisz, biztosan vágta a bal alsóba – 1:0.
Az igazi izgalmaknak itt vége is lett, mivel a második félidőt olyan vehemens támadásokkal kezdték fiaink, amelynek már nem voltak képesek ellenállni a vendégek, s a hideg, szeles, esős idő ellenére is kitartó, fagyoskodó kétezres nézősereg igazi szívmelengető örömfocinak lehetett szemtanúja. Előbb, a 6. percben, a végig nagy kedvvel játszó Nagy Miki kapott egy kitűnő indítást Csonkától, három csellel szétzilálta a Kárpáti védőit, majd 20 méterről úgy lőtte ki a jobb alsót, hogy a kapusnak elcsúsznia sem volt ideje… – 2:0. Ettől kezdve igazi show kezdődött, Nagy ismét „táncolt” és „megtáncoltatta” a védőket, de legurított labdáját Kalapacs éles szögből fölé vágta. A 19. percben viszont Miki ismét elszakadt a védőitől, aránylag tisztán vehette át Szarkisz jobboldali beadását, és 12 méterről a kapu bal oldalába passzolt – 3:0. Ez már a továbbjutást jelentette.
Tóth Ferenc







"Valamennyi beregszászinak szeretnénk minél több örömöt szerezni azzal, hogy feltámasztjuk hamvaiból a beregszászi futballt, mely egykoron olyan nagyságokat adott ennek a nagyszerű és népszerű sportnak, mint dr. Kalocsay Géza, Szökőcs István, Kahlich Csaba és mások. Reméljük, hogy hamarosan újra a régi fényében fog tündökölni a beregszászi labdarúgás!"




