Kárpátaljai focisiker
Az idén hetedik alkalommal került megrendezésre a Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság. A részletekiről Nagy György, a rendezvény kárpátaljai főszervezője tájékoztatta lapunkat. Az idén összesen 240 Kárpát-medencei csapat vett részt a megmérettetésen, közülük 50 Kárpátaljáról. A hazai selejtezők végeredményeképpen a középiskolások között a nagydobronyi iskola, míg az általános iskolák között, immár harmadszor, a beregsomiak csapata végzett az első helyen.
A magyarországi elődöntőkön az általános iskolásoknak Csongrádon kellett bizonyítaniuk rátermettségüket, míg a középiskolásoknak Bicskén. A komoly és kiélezett küzdelmek végeredményeként mindkét korosztály csapata bekerült a döntőbe.
A döntőt Budapesten, az Üllői úti stadionban játszották. A rendezvényen jelen volt Kű Lajos, az Aranycsapat Alapítvány elnöke, valamint Schmitt Pál, a MOB elnöke, jelenlegi köztársasági elnök.
A döntő mérkőzésen a nagydobronyi csapat Dunaszerdahellyel mérkőzhetett meg. A meccs büntetőrúgásokkal dőlt el, és a nagydobronyi csapat győzelmével zárult. Beregsom csapata a döntőben a felvidéki Bátorkeszi csapatával mérkőzött meg és 4:0 arányú győzelmet aratott.
Nagy György annak a reményének adott hangot, hogy az elmúlt évek sikerein felbuzdulva egyre több kárpátaljai csapat dönt úgy, hogy részt vesz a bajnokságon.
A Kárpát-medencei Összmagyar Nemzeti Diákbajnokság legjobb játékosaiból álló 12 fős csapat képviseli a magyarságot a dél-afrikai világbajnokságon a 14 éves fiataloknak rendezett Nemzetek Kupáján. A diákválogatott gerincét a legjobb kárpátaljai és a felvidéki focistapalánták képezik, “szövetségi kapitányuk” Fejes Tibor, a beregsomi csapat edzője.








"Valamennyi beregszászinak szeretnénk minél több örömöt szerezni azzal, hogy feltámasztjuk hamvaiból a beregszászi futballt, mely egykoron olyan nagyságokat adott ennek a nagyszerű és népszerű sportnak, mint dr. Kalocsay Géza, Szökőcs István, Kahlich Csaba és mások. Reméljük, hogy hamarosan újra a régi fényében fog tündökölni a beregszászi labdarúgás!"




