A legnépszerűbb sportág pontvadászata a tavalyi 18 csapattal ellentétben idén 14 gárdával rajtolt. Olyan nagy múltú csapatok szálltak ki, mint a Técsői FC, vagy az elmúlt években kibontakozó Nagybereznai Sport FC. Menet közben is csökkent a létszám anyagi gondokra hivatkozva, először a Kőrösmezői Hoverla, majd az Ilosvai Buzsora is bedobta a törölközőt. A Hoverla azzal magyarázta döntését, hogy a bajnokságba feccölt pénzt inkább a vidéki futballinfrastruktúra fejlesztésére és az utánpótlás-nevelésre fordítják. A jövőben száz százalékig saját nevelésű játékosokkal szeretnének visszatérni. De kanyarodjunk vissza azokhoz a csapatokhoz, amelyek maradtak. Míg tavaly félidőben akár hat csapat is ringben volt a bajnoki címért, addig idén ez sarkosan fogalmazva, csak két csapatról mondható el. Az élen nyaraló Beregvidéki FC mérlege nem mindennapi. Több mint egy éve őrzi veretlenségét – utoljára 2009. július 6-án kapott ki 3–1-re a Nagyszőlősi FC-től) – így joggal pályázik a bajnoki címre. Egyetlen csapat tudta megszorítani a Bereg-vidékieket, mégpedig a tabellán negyedik helyen álló Pisztraházai Meteor. A tavalyi újonc Meteor hazai pályán a 7. fordulóban lefékezte az addig magabiztosan menetelő Beregvidéki FC-t. A 0–0-ás döntetlennel végződő találkozó jó lecke volt a vendégeknek. Ezzel szemben a gólgyártás az igazi erőssége a csapatnak, tavasszal például 36 találatuk volt és csak kettőt kaptak, mégpedig a Nagybocskói Jalinkától és az FK Polenától. A Beregvidéki FC ott folytatta a pontgyártást, ahol azt tavaly abbahagyta, így nem kérdéses – a címvédés a cél
Bár még messze a vége, az eddigi játék képe alapján a Szerednyei FC az egyetlen olyan csapat, amely még beleszólhat a bajnoki cím sorsába. Egyetlen vereségét az élen álló Bereg-vidékiektől szenvedte el, míg Visken az utolsó fordulóban csak egy döntetlenre futotta. Ugyanakkor nem szabad leírnunk a tavalyi ezüstérmes FK Polenát. A többszörös bajnok Szolyvai Avangard utódcsapata – zsinórban hatszor ünnepelhetett bajnoki címet –, az elmúlt években rendre a dobogó valamelyik fokán végzett. A Polenával egy lapon említhetnénk az Pisztraházai Meteort is, mely tartja a lépést az éllovasokkal.
Óriási szakadékot követően a középmezőnyben nyaral a szebb napokat látott Munkácsi FC, az Újdávidházai Medvigy, a Viski FC és az FC Borzsava. A kvintettből kilóg a Munkácsi FC. A kétszeres bajnok óriási mélyrepüléssel kezdte a szezont, ám a „félidő” derekán magukra találtak, ám mostanra akkora hátrányba kerültek, hogy ez akár a dobogóba is kerülhet. A nyári szünetben átértékelhetik a csapat teljesítményét, orvosolhatják a hibákat, és mivel a labda kerek, akár fel is zárkózhatnak az őszi idényben. A többiek igazi középcsapatok, így szereplésük nem nagy meglepetés.
Sereghajtó a Nagyszőlősi FC, az Ökörmezői Verhovina és a Rahói Kárpáti. Az ugocsaiak tavaly a negyedik helyen finiseltek, így számukra ez a pozíció óriási visszalépést jelent. A Verhovina és a Kárpáti évek óta a kieső zónában küzd. Egymástól és a középmezőnyben hullámzó teljesítményt nyújtó csapatoktól próbáltak pontot rabolni.
A színvonalas, kiélezett és élvezhető mérkőzéseknek köszönhetően fordulóról fordulóra benépesülnek a lelátók. Nemritkán ezernél többen látogatják a Beregvidéki FC, a Munkácsi FC és az FK Polena hazai mérkőzéseit. Persze akadnak foghíjas lelátók is a megyében. Az előző évekkel ellentétben az első kör rendbontás és bíróverés nélkül zárult.
A történtek bizonysága szerint nem sok meglepetést tartogatott számunkra az első forduló. A megyei élvonal őszi idénye augusztus nyolcadikán rajtol majd.
Szabó Sándor







"Valamennyi beregszászinak szeretnénk minél több örömöt szerezni azzal, hogy feltámasztjuk hamvaiból a beregszászi futballt, mely egykoron olyan nagyságokat adott ennek a nagyszerű és népszerű sportnak, mint dr. Kalocsay Géza, Szökőcs István, Kahlich Csaba és mások. Reméljük, hogy hamarosan újra a régi fényében fog tündökölni a beregszászi labdarúgás!"




