Elrajtolt a Beregvidék
Ujdávidházai Medvigy - Sc Beregvidék 0-2

A megyei bajnokság 2. körének első fordulójában csapatunk az FC Medvigy otthonába látogatott, melyet idehaza az első körben 6-0-ával küldtünk padlóra. A mérkőzés 7. percében Nagy Miki indításából Kolopács meg is szerezte a vezetést csapatunknak. A hirtelen jött gól után rendezték soraikat a dávidházaiak, sőt sikerült néha egy-két helyzetet is kialakítaniuk, melyek persze veszélytelenek voltak, mivel vagy a kapu mellé ment, vagy Krasevszkij hárított magabiztosan. A második félidőben pályára lépett többek között Dávid Róbert, aki a 69. percben megszerezte a már-már szokásos szemfüles gólját. Ezzel a találattal Róbert már hat gólos, így csapatunk második legtöbb gólt lövő játékosává lépett elő (az első Csonka 11 góllal). A 2-0-ás vezetés tudatában a Beregvidék visszavett az iramból, fejben már a szerdai FC Szambor elleni meccsre készültek és tartalékolták erejüket. A jövő vasárnap az FC Nagyszőllős otthonába látogatunk, majd szerdán, augusztus 18-án idehaza fogadjuk a szambori csapatot. Fotók a mérkőzésről itt!!!
Ifjúsági csapatunk is jó rajtot vett és 6-2 arányba múlta felül a dávidházai fiatalokat. Fotók a mérkőzésről itt!!!
lorinc







"Valamennyi beregszászinak szeretnénk minél több örömöt szerezni azzal, hogy feltámasztjuk hamvaiból a beregszászi futballt, mely egykoron olyan nagyságokat adott ennek a nagyszerű és népszerű sportnak, mint dr. Kalocsay Géza, Szökőcs István, Kahlich Csaba és mások. Reméljük, hogy hamarosan újra a régi fényében fog tündökölni a beregszászi labdarúgás!"




