
Az esőzés miatt felázott pálya és a második félidőre elinduló eső, mind-mind csak érdekesebbé és látványosabbá tette csapatunk mai mérkőzését. Az első körben a 89. percben szerzett Nagy Miki-góllal tudtuk csak megverni az FC Verhovinát hazai pályájukon, míg a mai visszavágón 5-0-s győzelmet arattunk. A jóformán teljes tartalékcsapattal felálló csapatunk már a 6. percben megszerezte a vezetést, melyet Nagy jobboldali beadásából Kalapács fejelt a hálóba. A 18. percben az előbb gólt lövő Kalapács adta be ugyancsak jobboldalról a labdát, melyet Szlivkának sikerült a hálóba bólintania. Az ellenfelünknek szinte esélye sem volt kijönni saját térfelükről. Géczi, Barta, Babják, Hricenko, Kalapács össztűz alá vették a Verhovina kapuját, mígnem a 33. percben Kalapácsnak sikerült a duplázás. A félidő vége felé az újonc tehetség, Barta Ferenc is feliratkozott a góllövőlistára egy szép góllal.
A második félidőre elindult a szakadó eső, a labda szinte úszott a pályán. Míg az első félidőben a parádés gólok, a második játékrészben a vízbecsapódó labda, olykor a játékosok csúszkálása, esése, botladozása szórakoztatta a közönséget. Az ekkorra már teljesen felázott pályán az 59. percben Nagy indult meg jobbról a kapu felé, és 3 védőt is kicselezve könyörtelenül küldte a labdát a bal alsó sarokba. A mérkőzés egyik legszebb jelenete volt, amikor Kudelko a saját térfelén szerelt úgy, hogy a felszabadító rúgással egyből célba vette az ellenfél kapuját, a labda a tizenhatoson belül ért földet, átpattant a kapuson…, de a felső léc mentett. Hát, ha ez bemegy, akkor az év legszebb góljává választhattuk volna. Az eredmény így már nem változott, maradt az 5-0. Jövő vasárnap már sokkal nehezebb lesz a dolgunk, mivel csapatunk a jelenleg 3. helyen álló Szerednye otthonába látogat. FOTÓK ITT!!!
Ificsapatunk is könnyedén győzött 3-1-es arányba, ami lehetett volna 5-1 is, ha a kapu előtt lévő víztócsa nem állítja meg kétszer is csatárjaink lövését (Itt hozzá kell tenni, hogy az ifik az egykori Mebelscsik pályán játszották mérkőzésüket). FOTÓK ITT!!!
lorinc







"Valamennyi beregszászinak szeretnénk minél több örömöt szerezni azzal, hogy feltámasztjuk hamvaiból a beregszászi futballt, mely egykoron olyan nagyságokat adott ennek a nagyszerű és népszerű sportnak, mint dr. Kalocsay Géza, Szökőcs István, Kahlich Csaba és mások. Reméljük, hogy hamarosan újra a régi fényében fog tündökölni a beregszászi labdarúgás!"




