Szenzációs győzelmet aratott a Beregvidék
A múlt hét csütörtökén a városi Barátság stadionban került sor a megyei labdarúgó bajnokság XV. fordulójának rangadójára, s az egész tavaszi szezon talán legfontosabb mérkőzésére a Beregvidék SC és az addig a napig listavezető Munkács FC csapatai között. Emlékeztetünk rá, hogy a Latorca-parti futballisták az ezt megelőző két fordulóban is vereséget szenvedtek előbb Nagybocskón 3:2, majd hazai pályán a Szőlős FC-től 2:1 arányban, így elherdálták magabiztos előnyüket és Beregszászban már győzniük kellett, hogy továbbra is az élen maradjanak. De nem így történt. Míg az előbbi két botlást a véletlennek tudták be a szurkolók, addig a Barátság stadion kitűnő talajú zöld gyepén, köszönhetően a hazaiak fegyelmezett, taktikailag jól felépített, ugyanakkor gyors, szellemes, gólratörő játékának, úgymond „labdába sem tudtak rúgni". És értendő ez a szó legszorosabb értelmében, hiszen, főként a második félidőben a biztos vezetés (5:0 volt ekkor) tudatában a beregszáziak olyan egyérintőzést mutattak be, hogy az ellenfél 2-3 percekig nem is találkozott a labdával. A fiúknak ezen a napon szinte minden sikerült: gyors támadások, megugrások a széleken, pontos, „címzett" beadások, megbízható védőjáték, kapáslövések és távoli bombák, kidolgozott figurák... A szurkolók hangosan éljenezték a játékosokat, szinte nem telt el perc tapsvihar nélkül. A munkácsiak ennek tükrében kezdőknek tűntek és semmiképp sem az aranyérem várományosainak. Az egész mérkőzés alatt alig volt egy épkézláb támadásuk, s a becsületgóljukat is egy „ajándék" tizenegyesből lőtték, azt is a hazaiak 5:0-ás vezetésénél. Valószínű, hogy az egyébként jól bíráskodó játékvezető megsajnálta a vergődő munkácsiakat.
És akkor, magáról a meccsről. Már az 1. percben az ellenfél hálójában ficánkolt vidáman a labda. Nagy Miklós, aki hosszú ideig sérüléssel bajlódott, kitűnő ütemben érkezett egy jobboldali beadásra és könyörtelenül fejelt a léc alá - 1:0. A munkácsiak még alig tértek magukhoz, amikor pár perc múlva az ellenállhatatlan Ihor Kolopacs az 5-ösről a hálóba bombáz - 2:0 - már az 5. percben! Egyébként Ihor ezen a napon, nevéhez híven, még két gólt „bekalapált" a munkácsiaknak, úgyhogy a bajnokságban elért első mesterhármasának örülhetett. Nagy Miklós két gólt lőtt, no meg - ugyanennyi kapufát, az egyik után a kipattanót Kolopacs értékesítette. Az „i"-re a pontot Szerhij Szergejev tette fel, aki csodás passzt kapott a társaktól, és a befejezés nem jelentett gondot - a labda a bal alsóban landolt - féltucat a bajnokaspiránsnak! Ez több, mint magabiztos győzelem. 6:1 - a játékosok, a vezetőkés a szurkolók legszebb álma vált valóra. Bravó, Beregvidék!
Ezen a napon olyan játékkal örvendeztették meg szurkolóikat és általában a labdarúgás szerelmeseit, melyben benne volt e népszerű játék minden szépsége. Csak így tovább! Nem sokkal maradtak el az ifik sem, hiszen ők 4:1-re győztek Gajdos Zsolt mesterhármasával és Tar András góljával.
... Azon a napon a fanatikus szurkolók a mérkőzés után még sokáig nem hagyták el a stadiont. Várták kedvenceiket, és amikor a játékosok kijöttek az öltözőből, egymás után emelték őket a vállukra, dobálták a magasba hangos éljenzés közepette... Nem volt hiábavaló tehát a vezetők, a játékosok áldozatos, következetes munkája, a csapatkeresés és -építés buktatókkal teli útja. Beérni látszik azok gyümölcse. Mindezt megértették a csapatot segítő szponzorok akkor is, amikor nem jöttek az eredmények, váratlan vereségeket szenvedtek el a fiúk. Kitartottak a csapat mellett, s ennek most meg is lett az első igazán szenzációs eredménye. Éppen ezért érdemes megnevezni a Beregvidék SC támogatóit: a Városháza élén Gajdos István polgármesterrel, aki egyben a klub elnöke is, az Autobantrans (Ihor Szviscso), a Cotnar Kft. (Péter Csaba), a HARES Group (kárpátaljai képviselője Pocsai József), a Numinátor Kft. (Erdődi Leontin és András), a Zarah Moden (Vaszily Ficaj). Hála és köszönet nekik ezért a labdarúgók és a szurkolók nevében.
Vasárnap pedig Rahóra utazott a Beregvidék, ahol a helyi Kárpátival játszotta soros bajnokiját. A meccs a beregszásziak 3:0-s győzelmével ért véget. A fiúk esélyt sem adtak a házigazdáknak. Ismét az első percekben Ihor Kolopacs volt eredményes, majd még az első félidőben Nagy Miklós növelte tovább az előnyt. Végül, szinte az utolsó percben, Szálai Béla állította be a végeredményt. Az ifik is győztek, ezúttal 1:0-ra Gajdos Zsolt találatával. A csapatnak most 33 pontja van, s ezzel feljött a harmadik helyre. Egy ponttal marad el a Szőlős a Szerednyén elszenvedett 3:2-es veresége után. Utóbbiak 31 ponttal az ötödikek és ugyanennyi pontja van az I.V.-Sportnak is. Ők meglepetésre a Dávidházától kaptak ki 2:0-ra. A Beregvidék vasárnap itthon épp a szerednyeieket fogadja az utolsó tavaszi fordulóban. Az élen most a Poljana áll 38 ponttal, mely kemény küzdelemben győzte le 2:1-re a kőrösmezői Hoverlát, míg a dobogó második fokán 36 ponttal a munkácsiak állnak, akik hármas vereségsorozatuk után 4:1-re győzte Técsőn.
Horváth Miklós, az Ungvidéki Hírek főszerkesztője













